Kitüntetéses doktori címet szerzett Rózsa Levente

Ez nem semmi! Ilyenre igazán ritkán kerül sor. Ha nem hallottál még erről, akkor most jól figyelj, a 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet alapján a következőket kell teljesíteni, ha kitüntetéses doktori címet szeretnél.

Fotó: Philip János
Kitüntetéssel avatható doktorrá az a személy, akinek

a) középfokú tanulmányai során a 9. évfolyamtól kezdődően az egyes évfolyamok tanulmányi követelményeiről kapott bizonyítványában, továbbá az érettségi bizonyítványában minden jegye jeles (5), szorgalmának értékelése pedig példás (5);

b) az osztott képzésben alap- és mesterszakon vagy az osztatlan képzésben végzett tanulmányai során letett valamennyi kötelező vizsgája jeles (5) vagy a felsőoktatási intézmény által alkalmazott értékelési rendszerben jeles (5) eredménynek felel meg; valamint

c) a doktori tanulmányai során letett kötelező vizsgáinak eredménye jeles (5), továbbá - feltéve, hogy doktori szigorlatot teljesíteni volt köteles - doktori szigorlatának minősítése summa cum laude, a doktori védésen nyújtott teljesítményét pedig a meghatározott értékelési rendszerben a legmagasabbra értékelték.

Röviden: gimi 9-től kezdve a doktori végéig csak 5-öst kaphatsz!

Rózsa Levente, a Fizikai Tudományok Doktori Iskola végzett hallgatója teljesítette a feltételeket és a köztársasági elnök gratuláción kívül egy 8 g súlyú 14 karátos aranygyűrűt is küldött számára.

A díjátadó kapcsán rövid interjút készítettünk Leventével, amit alább olvashattok.

Mi volt a doktori kutatási témád, és milyen új eredményeket sikerült felmutatnod?
Kutatásaim során a nanométeres méretskálán megjelenő mágneses szerkezeteket vizsgáltam elméleti és szimulációs módszerekkel. A ferromágneses, spinspirál és skyrmionrács állapotok közötti fázisátalakulásokat írtam le valós anyagokban, összhangban a kísérleti eredményekkel. Kidolgoztam egy módszert néhány atomból álló atomfürtök hőmérsékletfüggő leírására.

Hogyan tovább a doktori fokozatszerzés után?
A doktori fokozatot tavaly szeptemberben szereztem meg. Azóta a Wigner Fizikai Kutatóközpontban, illetve a Hamburgi Egyetemen dolgoztam.

Az egyetemi éveid alatt mivel foglalkoztál szívesen?
Az egyetemen sok érdekes fizikai és matematikai kurzust hallgattam, amelyek nem mind kapcsolódtak a közvetlen kutatási területemhez. Doktoranduszként azokat az újabb tárgyakat szerettem oktatni, amelyek esetében lehetőség volt a tananyag formálására.

Mit üzennél a jelenlegi hallgatóknak?
Ha kutatással szeretnének foglalkozni, akkor válasszanak olyan témát a szakdolgozathoz vagy a diplomamunkához, ahol lehetőség van az együttműködésre és a tapasztalatszerzésre más hazai és külföldi kutatócsoportoknál.


Kivételesen magas szinten teljesített Rózsa Levente a tanulmányai során, ami példa értékű lehet mindenki számára. Ezúton szeretnénk további sikereket kívánni munkájához!



 Batki Bálint

No comments:

Post a Comment